Munkahelyi masszázs

Viki2

Shell Viktória – www.masszazsmunkahelyen.hu

 

Vállalkozásunk idén ősztől kiterjeszti masszázs tevékenységet. Már nem csak vendég otthonában végzett gyógy-masszázzsal és frissítő lábmasszázzsal kíván az egészség megőrzésben tevőlegesen részt venni. Hanem munkahelyi (nem csak irodai dolgozóknak) frissítő-, regenerációs masszázzsal bővítjük szolgáltatásunkat.

Kis és nagy vállalkozások egyaránt igényelhetik szolgáltatásunkat. Emailben és telefonon egyaránt lehet érdeklődni és jelentkezni. Kollégánk az előre leegyeztetett időpontban megjelenik a megbeszélt helyszínen.

A masszázs személyenként 20 percet vesz igénybe.

Mely pozitívan hat ki a dolgozó egészségre, testi és szellemi frissességére, ez által a cég eredményességére is, és nagyban hozzájárul a vállalkozás sikereihez is. A szolgáltatásról természetesen számlát állítunk k.

Azok a dolgozók akik részesülnek ilyesfajta fizikai közérzet javítómasszázsban a munkahely szervezésben , azok érzik azt, hogy a cégnek fontos a egészségük, akkor pozitív hozzáállással és nagy erőbedobással fogják végezni a munkát, annak érdekében, hogy a cég, ahol dolgoznak minél sikeresebb legyen.

A rendszeres ugyanazon izomcsoportok terheléséből eredő kényszertartás következtében megfeszülnek, letapadnak az érintett területek – hát, nyak, váll – izmai mely hátfájást, fejfájást okozhatnak, ezáltal csökkentve a koncentráció képességet. Ennek kiküszöbölésére a leghatásosabb módszer egy szakszerű frissítő masszázs, mely egyszerűen beilleszthető a munkaidőbe.

Munkahelyi masszázs nemcsak egészség megőrző, hanem megelőző munkavédelem is.

A munkahelyi masszázs olyan, rövid ideig tartó, felüdülést eredményező módszer mely képes a túlzottan igénybe vett testrészeknek felfrissülést, az inaktív rossz keringésű testrészeknek, pedig vérbőséget okozni. A masszázs stresszoldó hatású, ezért nagymértékben hozzájárul a pszichoszomatikus megbetegedések megelőzéséhez is. Rendszeres alkalmazásával csökkenthető a megbetegedésekből eredő munkaerő kiesések száma. A masszázs célja a munka során igénybe vett izomcsoportok ellazítása speciális fogásokkal egy ülőmasszázsra kialakított masszázsszékben.

  • lazítja az izmokat,
  • javítja az általános közérzetet,
  • felgyorsítja a vérkeringést így növelve a koncentráció-képességet és a dolgozók teljesítőképességét,
  • oldja a stresszt,
  • csökkenti a helytelen testtartás, illetve annak hátrányos következményeit.

Mentés